Hírek
2011. Szeptember 15. 07:25, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress
135 milliárdos bírságot kapott a MAL

Több mint 135 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi, vagyis a MAL Zrt.-re a természetvédelmi felügyelőség a tavalyi vörösiszap katasztrófa miatt.
Az összeg meghatározásakor a felügyelőség azt vette figyelembe, hogy összesen 1 millió 876 ezer tonna vörösiszap és lúgos oldat jutott ki a tározóból.
A hulladékgazdálkodási bírság kiszámításakor egyebek mellett szerepet játszott az is, hogy ilyen mértékű és kiterjedésű környezeti kárra még nem volt példa Magyarországon. A MAL Zrt. köteles a bírságot a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül megfizetni, vagy fellebbezhet.
A Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében azt is felidézi, hogy a MAL Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja 2010. október 4-én szakadt át. A kazettából kiömlő, jelentős mennyiségű, magas pH értékű vörösiszap elöntötte a szomszédos Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely településeket. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, és mintegy százhúszan kerültek kórházba. Az államnak több tízmilliárd forintjába került a kármentesítés, és a terület rendezése.
OrientPress Hírügynökség
Kép: OrientPress Hírügynökség / archívum
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 23. 09:59, szombat | Belföld
KSH: Tovább zuhant a beruházások teljesítménye Magyarországon
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint 8,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
2025. Augusztus 23. 09:57, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: legalább öt napig el fog tartani az orosz kőolajtranzit helyreállítása
Legalább öt napig el fog tartani a kőolajtranzit helyreállítása a Barátság vezetéken, amelyet ismét ukrán légicsapások értek - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.
2025. Augusztus 23. 09:56, szombat | Belföld
Az Eurostat szerint javult az egészségügyi hozzáférés aránya Magyarországon
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.