Hírek
2012. Január 27. 14:31, péntek |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
16:30-kor szinte súrolja a Földet

Busz méretű kisbolygó robog el a Föld mellett péntek délután 16.30-kor.
A most felfedezett 2012 BX34 katalógusjelű aszteroida „mindössze” 59 ezer kilométerre halad el bolygónk mellett, ez a Föld és a Hold közötti 386 ezer kilométeres távolság 0,17 százaléka – olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon.
Az űrszikla szélessége 11 méter, vagyis túl kicsi ahhoz, hogy veszélyt jelentsen a Földre. „A Föld légköre végezne vele, ha idemerészkedne” – hangsúlyozta közleményben a NASA bolygókutató részlegéhez, a Jet Propulsion Laboratoryhoz tartozó aszteroidafigyelő szolgálat.
A NASA kutatói, ahogy más asztronómusok, folyamatosan vizsgálják az égboltot olyan aszteroidákat keresve, amelyek veszélyt jelenthetnek a Föld számára. A szakértők véleménye szerint 140 méter átmérőjű aszteroidák végezhetnek kiterjedt pusztítást becsapódási helyük környékén, globális méretű katasztrófához viszont ennél sokkal nagyobb méretű kisbolygók „szükségeltetnek”.
Tavaly szeptemberben jelentette be a NASA, hogy feltérképezte a Föld közelében keringő nagy aszteroidáknak körülbelül a 90 százalékát. A kutatók 980-ra becsülik a hegynyi méretű vagy nagyobb Föld-közeli kisbolygók számát, közülük 911 már „bemértek”.
A tudósok közül sokan úgy vélik, hogy a nagyméretű aszteroidák katalogizálása, megfigyelése kulcsfontosságú a földi civilizáció túlélése szempontjából. A dinoszauruszok nem rendelkeztek ilyen technológiával, velük, ahogy sok más faj képviselőivel, nagy valószínűséggel egy hívatlan kozmikus „vendég” végzett 65 millió évvel ezelőtt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 23. 09:59, szombat | Belföld
KSH: Tovább zuhant a beruházások teljesítménye Magyarországon
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint 8,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
2025. Augusztus 23. 09:57, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: legalább öt napig el fog tartani az orosz kőolajtranzit helyreállítása
Legalább öt napig el fog tartani a kőolajtranzit helyreállítása a Barátság vezetéken, amelyet ismét ukrán légicsapások értek - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.
2025. Augusztus 23. 09:56, szombat | Belföld
Az Eurostat szerint javult az egészségügyi hozzáférés aránya Magyarországon
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.