Városlista
2026. január 13, kedd - Veronika

Hírek

2013. Április 15. 05:00, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

A közönyös fiatalok megnyerését tűzte ki célul a Jobbik

A közönyös fiatalok megnyerését tűzte ki célul a Jobbik

A közönyös fiatalok megnyerését nevezte egyik legfontosabb feladatának a Jobbik ifjúsági tagozatának vasárnap megválasztott első elnöke.

Farkas Gergely, az ellenzéki párt parlamenti képviselője programját újságíróknak ismertetve azt mondta, célja, hogy a Jobbik ifjúsági tagozata a legdinamikusabban fejlődő ifjúsági politikai szervezetből a legnagyobbá váljon.
Elmondta, a tagozat vasárnapi kongresszusán létrejött új, világosabb szervezeti struktúra ehhez új lendületet adhat. A Jobbik 2011-ben létrehozott ifjúsági szervezetét korábban egy a párt elnöksége által kinevezett szervezőbizottság irányította, most pedig saját tagjai közült választott elnököt az immár több mint 120 településen jelen lévő szervezet - fűzte hozzá.
Farkas Gergely kiemelt feladatai között említette a fiatalok kivándorlásának csökkentését, valamint az oktatás minőségének javítását. Kiemelte, egyik első javaslatuk, hogy az állam támogassa az első középfokú nyelvvizsga megszerzését.
Balczó Zoltán, a párt alelnöke hangsúlyozta, a Jobbik vezetése két év után most látta elérkezettnek az időt, hogy az ifjúsági szervezet önállósulva még jobban "ki tudja használni a fiatalok kreativitását". Hangsúlyozta, fontosnak tartják megőrizni népszerűségüket a fiatalok körében, ehhez pedig a fiatalok bevonására van szükség.

Címkék: Pártok-Jobbik

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 13. 07:43, kedd | Belföld

Februárban dupla nyugdíj érkezik, és jön a 14. havi nyugdíj első részlete is

Február különösen erős hónap lesz a nyugdíjasok számára, hiszen dupla nyugdíj érkezik, megérkezik a rendes és a 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi nyugdíj első részlete is

2026. Január 13. 07:32, kedd | Belföld

2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

A tavalyi a hazai turizmus új rekordéve, amikor az előző évi rekordját is megdöntötte, a vendégek száma meghaladta a 20 milliót

2026. Január 13. 07:24, kedd | Belföld

Hideg idő - A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet

A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet:

2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld

Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át