Hírek
2011. December 30. 11:09, péntek |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
„A világ ostoba politikusai ne várjanak tőlünk semmilyen változást”

Észak-Korea pénteken arra figyelmeztette a rivális Dél-Koreát és más országokat, hogy ne várjanak politikai változást Phenjantól Kim Dzsong Un új vezető alatt sem.
Az erről szóló közleményt a legbefolyásosabb phenjani politikai döntéshozó testületnek tartott nemzetvédelmi bizottság adta ki, egy nappal azután, hogy Észak-Koreában véget ért a Kim Dzsong Il eddigi vezető halála miatt elrendelt nemzeti gyász, az ennek alkalmából tartott nagyszabású phenjani ünnepségen pedig nyilvánosan először nevezték az ország új „legfelsőbb vezetőjének” Kim Dzsong Il legkisebb fiát és kijelölt utódját, Kim Dzsong Unt.
„Ünnepélyesen és határozottan kijelentjük, hogy a világ ostoba politikusai – köztük a dél-koreai bábok csoportja – ne várjanak tőlünk semmilyen változást” – hangoztatta a nemzetvédelmi bizottság a KCNA hivatalos északi-koreai hírügynökség által ismertetett közleményében.
A testület egyúttal kizárta minden lehetőségét annak, hogy a kommunista vezetésű Észak-Korea párbeszédbe bocsátkozna a tőkés Dél-Korea jelenlegi kormányával, a közlemény fogalmazása szerint „az áruló Ri Mjong Bakkal” (vagyis a dél-koreai elnökkel) és csoportjával.
Észak-Korea ráadásul megtorlással fenyegette meg Dél-Koreát ez utóbbinak a Kim Dzsong Il halálával kapcsolatban elkövetett, „örökre megbocsáthatatlan bűnei” miatt. Phenjan a KCNA és az észak-koreai televízió által is ismertetett fenyegetésben nem tisztázta, milyen módon torolná meg sérelmeit.
A phenjani vezetés igen rossz néven vette, hogy Szöul nem engedett dél-koreai csoportokat Észak-Koreába, hogy leróják kegyeletüket Kim Dzsong Il emléke előtt. Mindössze két déli küldöttség – Ri Hi Ho, Kim De Dzsung néhai dél-koreai elnök özvegye és Hjun Dzsung Eun, a Hyundai csoport elnöknője vezetésével – utazhatott el Phenjanba.
Az észak-koreai vezetés azt is sérelmezi, hogy dél-koreai aktivisták az észak-koreai nemzeti gyász idején léggömböket indíthattak útnak Észak-Koreába, s a rájuk csatolt üzenetekben a Kim család uralma elleni felkelésre szólítottak fel.
Kim De Dzsung elnöksége idején, 2000-ben történelmi jelentőségűnek tartott Korea-közi csúcstalálkozót tartott Kim Dzsong Illel. A konzervatív Ri Mjong Bak hivatalban lévő elnök 2008-ban viszont szakított Észak-Korea feltétel nélküli segélyezésének politikájával. Kim Dzsong Un a nemzetvédelmi bizottság egyik alelnöke. A Kim fiú egyértelmű nyilvános támogatása olyan erőteljes jelzés, amely szerint az észak-koreai katonai és kormányzati tisztségviselők egységesen felsorakoztak Kim Dzsong Un mögött, miután annak apja meghalt.
Kim Kvan Dzsin dél-koreai nemzetvédelmi miniszter és Leon Panetta amerikai védelmi miniszter telefonbeszélgetésében megállapította, hogy eddig szilárd az észak-koreai hatalomátvétel – közölte pénteken a szöuli védelmi tárca. A két politikus a Koreai-félszigeten Kim Dzsong Il halálával kialakult politikai helyzetet és az Egyesült Államok és Dél-Korea politikájának összehangolását vitatta meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 23. 09:56, szombat | Külföld
Donald Trump két héten belül eldönti, milyen irányban lép tovább a háborút illetően
Donald Trump két héten belül dönt arról, hogy két lehetőség közül milyen irányban lép tovább az ukrajnai háborút illetően. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt pénteken.
2025. Augusztus 22. 07:44, péntek | Külföld
Donyecki tisztségviselő: az orosz hadsereg áttörte Pokrovszk védelmét
Az orosz hadsereg áttörte az ukrán védelmet Pokrovszknál - közölte Igor Kimakovszkij, a \"Donyecki Népköztársaság vezetőjének tanácsadója csütörtökön az Pervij Kanal televíziós csatornán.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Külföld
Augusztusban váratlanul éves csúcsra nőtt az euróövezeti gazdasági aktivitás
2025. Augusztus 21. 08:01, csütörtök | Külföld
Izraeli hadsereg: megkezdődött a Gázaváros elleni hadművelet előkészítő szakasza
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit - jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.