Hírek
2019. Október 20. 13:31, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Áder: A fenntartható fejlődési célok víz nélkül teljesíthetetlenek

Az ENSZ által megfogalmazott fenntartható fejlődési célok víz nélkül teljesíthetetlenek, a víz központi kérdéssé vált - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Az államfő a héten Budapesten megrendezett Víz Világtalálkozót felidézve kiemelte: a feladat az, hogy ahol még lehet, az emberiség előzze meg a vízválságot, ahol pedig az már bekövetkezett, ott keresni kell a lehetőségeket, hogyan csökkenthetők a vízválság okozta károk.
Áder János a magyarországi helyzetről szólva elmondta: a hazai vizek több mint 90 százaléka a határokon túlról érkezik, ebből a szempontból kiszolgáltatottak vagyunk a vízszennyezéseknek, és annak is, ha mások a víz egy részét felfogják, megtartják.
A csapadék éves mennyisége összességében nem változott, de rövidebb idő alatt nagyobb mennyiségű csapadék esik. Az elmúlt években gyakran előfordult, hogy egy nap alatt lehullott másfél-kéthavi eső, villámárvizeket és jelentős károkat okozva - tette hozzá a köztársasági elnök.
Áder János kiemelte, hogy Magyarországon elegendő víz van ugyan, de ennek eloszlása egyenlőtlen, az ország csaknem 10 százalékát fenyegeti az elsivatagosodás. A Duna-Tisza-közének egy része súlyos vízhiánnyal küzd, és a következő 15-20 évben komoly összeget kell a költségvetésből fordítani arra, hogy a helyzet javuljon.
Kitért arra is, hogy a hazai vízvezeték-hálózat jelentős részét fel kell újítani a következő évtizedekben.
A köztársasági elnök elmondta, hogy a tanácskozást kísérő szakkiállítás az eddigi legszínvonalasabb volt. Egyre rutinosabbak a magyar vállalkozók, minden standon beszéltek angolul, voltak angol nyelvű tájékoztató anyagok és rövid filmes összefoglalók a cégek működéséről, termékeiről - közölte.
Az expón bemutatott új fejlesztésekről szólva jelezte, ezek egy része hatékonyabb víztisztítást tesz lehetővé, és kiemelte a termőtalaj minőségének, valamint vízháztartásának javítására kifejlesztett magyar megoldásokat is. Hangsúlyozta, hogy a vízipar által jól használható magyar innovációkat mutattak be az expón.
A világ más részein is foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, és ha a tudást összekapcsolják, akkor a problémák megoldhatók az árvízi védekezés, az öntözés vagy a szennyvíztisztás területén is - fogalmazott Áder János köztársasági elnök.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 23. 09:59, szombat | Belföld
KSH: Tovább zuhant a beruházások teljesítménye Magyarországon
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint 8,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
2025. Augusztus 23. 09:57, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: legalább öt napig el fog tartani az orosz kőolajtranzit helyreállítása
Legalább öt napig el fog tartani a kőolajtranzit helyreállítása a Barátság vezetéken, amelyet ismét ukrán légicsapások értek - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.
2025. Augusztus 23. 09:56, szombat | Belföld
Az Eurostat szerint javult az egészségügyi hozzáférés aránya Magyarországon
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.