Hírek
2012. Július 06. 20:08, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Balaton Sound - Telt házra számítanak az Ákossal nyitó fesztiválon

Telt házra számítanak a szervezők a július 12. és 15. között Zamárdiban megrendezendő, hatodik Balaton Sound több napján is. Néhány programra - élén Ákos elektronikus zenei produkciójával - már a fesztivál előestéjén várják a közönséget.
A tavaly már valamivel több mint százezer vendéget vonzó Balaton Sound szervezői idén is hasonló érdeklődéssel számolnak, főként pénteken és szombaton várnak telt házat a napi 25-27 ezer embert befogadni képes rendezvényre. Az elővételben elkelt bérletek száma kifejezetten magas, várhatóan el fog fogyni valamennyi a fesztivál kezdetéig, amire volt már példa a korábbi években is - mondta Vető Viktória, a rendezvény sajtófelelőse az MTI-nek pénteken.
A Balaton Soundot 2007-óta rendezik meg Zamárdiban. Idén a vendégek már a hivatalos csütörtöki nyitónap előtt, szerda délutántól birtokba vehetik a helyszínt, ahol a nagyszínpadon Ákos a nulladik estén mutatja be új, elektronikus zenei produkcióját. A programban a Bonanza Banzai és a szólóévek legfontosabb dalai szólalnak meg.
A fesztivál fellépői között lesz a világhírű holland dj, Armin van Buuren és az izlandi elektronikus zenei produkció, a népszerű GusGus is koncertet ad. A Soundra érkezik a Grammy-díjas amerikai alternatív hip-hop banda, a De La Soul, Calvin Harris skót dj, Martin Solveig francia dj-producer, a formabontó techno anyagairól ismert Guy Gerber és egy igazi kozmopolita elektronikus zenei produkció, a Tale Of Us is.
A fesztiválon idén is számos nemzetközileg ismert dj fog játszani, köztük a szakmai díjjakkal kitüntetett holland trance dj és producer, Sander van Doorn. Nagy visszajárónak, és a fesztiválozók egyik kedvencének számít a világ egyik első számú dj-jének tartott David Guetta, aki ötödször lép fel a Balaton Soundon. A Berlin Calling című film sztárját, Paul Kalkbrennert, az európai techno kultúra felkapott dj-producerét öccse, Fritz is elkíséri Zamárdira.
Gareth Emery a nemzetközi felhozatal egyik vezető trance dj-je és producere szintén a fesztivál vendége lesz, és jön Maceo Plex Spanyolországban élő amerikai zenész-producer is, aki korábban Meatrikként és Mariel Itóként lett ismert a tech house és a techno világában, mostanában pedig elsősorban a deep house-ra jellemző stíluselemekkel kísérletezik. Szintén játszik Zamárdiban a Feed Me, amely mögött Jon Gooch, a Spor néven is alkotó brit drum'n'bass, dubstep és electro house dj-producer áll.
Moszkva egyik legnépszerűbb szórakozóhelye, a Propaganda rezidense, Nina Kraviz remixer, énekes és dalszerző is fellép, akárcsak a Crazy P, a downtempóban, deep house-ban és diszkózenében utazó ötfős brit formáció. Elfogadta a meghívást a fesztiválra Tensnake, azaz Marco Niemerski hamburgi dj-producer is, a német underground elektronika képviselője, továbbá fellép Dapayk Solo, a szintén német Niklas Worgt is, a berlini klubok világának markáns figurája.
A fellépők között lesz egyebek közt az Avicii, az Example, a Gossip, Steve Angello, Carl Cox, az Animal Collective, Dubfire, Sasha, a Digitalism és a Caribou is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 23. 09:59, szombat | Belföld
KSH: Tovább zuhant a beruházások teljesítménye Magyarországon
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint 8,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
2025. Augusztus 23. 09:57, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: legalább öt napig el fog tartani az orosz kőolajtranzit helyreállítása
Legalább öt napig el fog tartani a kőolajtranzit helyreállítása a Barátság vezetéken, amelyet ismét ukrán légicsapások értek - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.
2025. Augusztus 23. 09:56, szombat | Belföld
Az Eurostat szerint javult az egészségügyi hozzáférés aránya Magyarországon
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.