Hírek
2016. Október 28. 14:34, péntek |
Helyi
Forrás: police.hu
Fokozott rendőri jelenlét Halottak Napján

A rendőrség a megnövekvő forgalom veszélyeire hívják fel a figyelmet.
Sokan ülnek volán mögé olyanok is, akik kevésbé gyakorlott vezetők, vagy éppen nem rendelkeznek kellő helyismerettel. Így előfordulhat, hogy váratlan manővereket hajtanak végre: hirtelen bekanyarodnak, vagy megállnak. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy ne csak magunkra, hanem egymásra is figyeljünk.
A gyalog, vagy kerékpárral útnak indulók pedig lehetőség szerint a nappali órákra tervezzék a temetőlátogatást, mert sötétedést követően lényegesen nagyobb a közlekedésbiztonsági kockázat. Mindig tartsák szem előtt, hogy nemcsak látni, hanem látszani is kell!
A vagyonbiztonság kérdése is kiemelten kezelendő ezen időszakban. Minden esetben zárják be a gépjárművet, az utastérben ne hagyjanak semmiféle értéktárgyat. Ha tömegközlekedéssel utaznak, ügyeljenek arra, hogy táskájukat minden esetben csatolják be, célszerű még a kezüket is a záron tartani. Mobiltelefont, pénztárcát soha ne a hátizsák külső zsebébe tegyék, mert onnan könnyebben kiemelhető.
Arról se feledkezzen meg, hogy a vagyonbiztonság szabályainak betartása nemcsak a temetőn kívül, hanem azon belül is érvényes. Rövid időre se hagyják őrizetlenül a síron táskájukat, tartsák azt mindig maguknál!
A megyeszékhelyen a Jáki úti temető környékén a közlekedés biztonságának fenntartása, a belesetek, a forgalmi torlódások megelőzése érdekében a frekventált időszakokban forgalomirányító rendőrök a polgárőrökkel közösen segítik a közlekedést, illetve a környező utcák forgalmának átszervezése is várható.
A vidéki temetőknél pedig a körzeti megbízottak a helyi polgárőrökkel együttműködve teljesítenek szolgálatot a gépkocsifeltörések és a zseblopások hatékonyabb megelőzése érdekében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 23. 09:59, szombat | Belföld
KSH: Tovább zuhant a beruházások teljesítménye Magyarországon
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint 8,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
2025. Augusztus 23. 09:58, szombat | Életmód
Jászberényi Márk felállította az esti körülmények között végrehajtott leghosszabb távlövés világrekordját
2025. Augusztus 23. 09:57, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: legalább öt napig el fog tartani az orosz kőolajtranzit helyreállítása
Legalább öt napig el fog tartani a kőolajtranzit helyreállítása a Barátság vezetéken, amelyet ismét ukrán légicsapások értek - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.