Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2013. Augusztus 18. 05:00, vasárnap | Belföld
Forrás: orientpress

Hétezren hajózhatnak ingyen augusztus 20-án

Hétezren hajózhatnak ingyen augusztus 20-án

Közel hétezren hajózhatnak díjmenetesen a fővárosban augusztus 20-án. A Magyar Hajózási Országos Szövetség ugyanis az ünnep alkalmából 22 hajóval áll az érdeklődök rendelkezésére, akik előzetes regisztráció után ingyenesen szállhatnak vízre. A szervezők elmondták a civil kezdeményezés célja, a kulturált közös politikamentes ünneplés megteremtése.

„A programot idén először rendezzük meg, de a jövőben minden évben meg kívánjuk ismételni” – mondta Szalma Botond, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke pénteken. - „Szeretnénk megmutatni, hogy létezik még magyar hajózás. Reméljük, hogy minél több gyermek is részt vesz majd a programon, hiszen ezek közül a gyerekek közül kerülhetnek ki a jövő hajósai” - fogalmazott.

A részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött, melyet a hajózni vágyók a www.hajosunnep.hu weboldalon tehetnek meg. A jelentkezést 19-én zárják le, ezt követően mindenkit, aki még időben regisztrálta magát, emailben értesítenek a hajó indulásának időpontjáról. Eddig már közel 3000 jelentkeztek, ezért érdemes minél hamarabb feliratkozni.

A hajók augusztus 20-án a Lánchíd pesti hídfőjének két oldalán található 2-2 állomásról indulnak 10 és 12 óra között. A kirándulás nagyjából fél órás lesz, mely alatt a hajóskapitányok a turistahajók által is általában bejárt szakaszt teszik meg. Az akcióban több mint 900 hátrányos helyzetű gyermek is részt vesz, ők a Jászai Mari téren szállnak vízre. A programot délben hajókürt koncert zárja, melyre a hajók alakzatba állnak a Duna, Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszán.

A program egy jótékonysági akcióval is összekapcsolódik. A fedélzetre lépők az SOS Gyermekfalvak munkáját támogathatják 100 forinttal. Az adományokat kihelyezett urnákban gyűjtik össze, melynek célhoz jutását a MAHOSZ garantálja.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak

Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke csütörtökön Budapesten.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Orbán Viktor: támogatjuk a kínai békekezdeményezést

Támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést csütörtökön, a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.