Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2018. Február 22. 16:06, csütörtök | Helyi
Forrás: mti.hu

Jelentős beruházások lesznek az idén a turizmusban Vas-megyében

Jelentős beruházások lesznek az idén a turizmusban Vas-megyében

Sosem tapasztalt léptékű fejlesztések zajlanak évről-évre és az idén is jelentős beruházások várhatók a turizmusban.

A turizmus teljesítménye 2010 óta évről-évre rekordokat dönt Magyarországon, 2017-ben pedig minden idők legjobb turisztikai évét könyvelhettük el - mondta.
Szavai szerint a kereskedelmi szálláshelyekre érkező vendégek száma alig maradt el a 12 milliótól, a vendégéjszakák száma pedig megközelítette a 30 milliót, ami 2010-hez képest 51 százalékos növekedést jelent.

Közlése szerint a szállásdíj-bevételek tavaly összesen 278 milliárd forintot tettek ki, ami 115 százalékos emelkedés 2010-hez képest.

A Vas megyét érintő, jelenleg is zajló turisztikai fejlesztésekről szólva a vezérigazgató kiemelte a körmendi Batthyány-Strattmann-kastély turisztikai fejlesztését, a szombathelyi Képtár és a Romkert tervezett megújítását, Bükfürdő gyógyhelyi arculatának erősítését, a Szajki-tavak fejlesztését, valamint a Rába mentén és az Őrségben zajló integrált turisztikai fejlesztéseket.

Szavai szerint a következő években több mint 7,5 milliárd forintnyi turisztikai célú támogatás lendítheti fel Vas megye vendégforgalmát.

Kitért arra, hogy 2017-ben a KSH adatai alapján 509 ezer vendég 1 millió 627 ezer vendégéjszakát töltött el a megye kereskedelmi szálláshelyein, a vendégek száma 25,1 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 23,6 százalékkal nőtt 2010-hez képest, míg a szállásdíj bevételek 63,4 százalékkal bővültek.

Guller Zoltán a sajtótájékoztatón emlékeztetett: a magyar kormány 2010 óta csaknem 10,9 milliárd forint értékben támogatta Vas megyében a turizmus fejlesztését segítő projekteket és szavai szerint hasonló nagyságrendű összeget fordítanak a következő években is vasi turisztikai fejlesztésekre.

A vezérigazgató felhívta a figyelmet a Kisfaludy szálláshely fejlesztési programra, amelynek határidejét elmondása szerint március 14-ig meghosszabbították. Elmondta, hogy a konstrukció keretében eddig a vasi panziók 71 százaléka pályázott, de szavai szerint továbbiak befogadására is van lehetőség.
Ágh Péter, a térség Fideszes országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy az M86-os autóút felépülésével Vas megye megközelíthetőbbé vált.

Szavai szerint a kormány szándéka, hogy Szombathely és Kőszeg között is tovább javítsa a közlekedés feltételeit, hogy ennek részeként már a tervezés fázisában van annak az autóútnak az építése, amely a térséget összekötné Bécs irányába az osztrák gyorsforgalmú autóút hálózattal.

Hozzátette: szerinte a turizmus területén a színvonalas kínálat mellett napjainkban egyre jobban előtérbe kerül a biztonság, ami Magyarország és Vas megye számára is komoly versenyelőnyt jelenthet.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 17. 07:45, vasárnap | Helyi

„Magyar kezében cseng a kard”

Fegyverrel a szabadságért: több mint kétszáz kard és szablya látható a Kámoni Arborétumban

2024. Február 25. 15:42, vasárnap | Helyi

Férfi kosárlabda Eb-selejtező

- Okorn: minden esélyünket ki fogjuk használni a győzelemre

2024. Április 19. 07:24, péntek | Sport

Bukaresti tenisztorna - Fucsovics legyőzte a második kiemeltet, és negyeddöntős

Fucsovics Márton bravúros győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe az 579 ezer euró összdíjazású, bukaresti salakpályás férfi tenisztornán.

2024. Április 19. 07:24, péntek | Kék hírek

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak után