Hírek
2016. Április 05. 13:20, kedd | Helyi
Jövő hétfőn helyezik el a Haladás új sportkomplexumának alapkövét
Jövő hétfőn helyezik el ünnepélyes keretek között Szombathelyen a Rohonci úton a Haladás épülő sportkomplexumának alapkövét - jelentette be kedden sajtótájékoztatón Puskás Tivadar Szombathely polgármestere.
Az alapkőletételi ceremóniával, melyen a kormány képviseletében Kiss Antal miniszteri biztos is részt vesz, a polgármester szerint üzenetet küldenek a jövőbe, az alapkőbe ágyazott fémhengerbe a majdani épület tervrajza mellé újságokat is tesznek.
Puskás Tivadar hangsúlyozta: a sportkomplexum építésével Szombathely tovább fejlődik, a fejlődés pedig szerinte annak az összefogásnak köszönhető, amely a helyiek akaratában és az ennek nyomán megítélt kormányzati támogatásban is megnyilvánult.
Hende Csaba (Fidesz), Szombathely országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Rohonci úton végzett munkálatok a bontás fázisából az építés fázisába léptek. Hozzátette, az új sportkomplexum, amely a futballstadion mellett egy multifunkcionális sportcsarnokot is magában foglal, legalább száz évre a szombathelyi sportélet központja lesz.
A keddi sajtótájékoztatót a vasi megyeszékhely egyik patinás cukrászdájában tartották, ahol a jelenlévőket beavatták a bonbonkészítés rejtelmeibe, a hétfői alapkőletételen ugyanis ezekkel a bonbonokkal akarnak kedveskedni az ünnepség résztvevőinek.
A Haladás-stadion bontása februárban kezdődött, s két hónapot vett igénybe. Az épületek felszín alatti alapozása után két héten belül megkezdik a felszíni építést. A bokrétaünnepséget az év végén, karácsony előtt tervezik az építők, az építkezés befejezése a szerződés szerint 2017. júliusában várható. A beruházás teljes költsége 15,6 milliárd forint.
Az új létesítményben nemcsak egy UEFA IV. besorolású, mintegy 9 ezer fős, teljes mértékben fedett lelátóval rendelkező futballpálya, hanem egy sportcsarnok is helyet kap. Utóbbiban két kézilabdapálya is lesz, valamint itt helyezik el a Haladás új múzeumát is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 12. 22:58, vasárnap | Belföld
Történelmi részvétel mellett nyert a Tisza Párt, új korszak kezdődhet Magyarországon
Óriási fölénnyel, minden bizonnyal kétharmados többséget szerzett a Tisza Párt.
2026. Április 12. 22:57, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: gratuláltam a győztes pártnak
2026. Április 12. 22:56, vasárnap | Belföld
Választás 2026 - Dobrev Klára lemondott a DK elnöki tisztségéről
Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció (DK) teljes elnöksége lemondott vasárnap éjjel, miután a párt nem szerzett mandátumot az országgyűlési választáson.
