Városlista
2025. augusztus 24, vasárnap - Bertalan

Hírek

2012. November 20. 11:48, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Meghalt Kovács Apollónia előadóművész

Meghalt Kovács Apollónia előadóművész

Elhunyt 86 éves korában Kovács Apollónia Kossuth-díjas előadóművész, népdalénekes - tudatta barátja, Harangozó Teri táncdalénekes kedden az MTI-vel.

Elmondása szerint Kovács Apollónia szombaton halt meg egy Budapest környéki idősotthonban.
Kovács Apollónia 1926. szeptember 20-án született a romániai Volkányban. A kolozsvári Józsa Béla Athenaeum színészoktatót végezte el, 1946 és 1949 között színész volt egy nagyenyedi magántársulatnál, majd 1949 és 1961 között a Nagyváradi Állami Színház tagjaként tevékenykedett. 1961-ben Erdélyből Magyarországra települt, legnagyobb sikereit népdalénekesként érte el. Kiemelkedő énektudása, gyönyörű hangja a műfaj egyik ikonjává tette. Cigánydalokat is gyűjtött és adott elő.
Számos színpadi szerepben láthatta őt a közönség, játszott például a Csárdáskirálynőben, a János vitézben, a Három a kislányban és a Liliomfiban. Énekelt a Cigánybáróban és a Cigányszerelemben is.
Mintegy húsz lemeze jelent meg. 2000-ben Dankó Pista-díjjal tüntették ki, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 2007-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével is elismerték munkásságát. Tavaly Kossuth-díjat kapott, az indoklás szerint az énekes nemzedékek számára példaképül szolgáló egyedülálló stílusú előadóművészetéért, a magyar nóta és a magyar népdal lélek mélyéig hatoló, magával ragadó szépségű, kivételes tisztasággal történő megszólaltatásáért, kulturális örökségünk részét képező népdalkincsünk ápolásáért. Kossuth-díját személyesen nem tudta átvenni.
Főbb lemezei: Magyar nóták; Cigánydalok - Székely népdalok; Hej, daládé, daládé; Hosszú útnak hosszú pora.

Címkék: Kultúra-zene

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld

Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.

Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.

2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld

Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül

A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei

2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld

Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása

Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.

2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld

Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten

Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.