Hírek
2020. Július 22. 08:07, szerda |
Életmód
Forrás: mti
Megvan, hogy mi segítheti a kutyákat a tájékozódásban
A földi mágneses mezőt használhatják tájékozódási segédeszközként a kutyák - derült ki cseh és amerikai kutatók tanulmányából.
A prágai Cseh Élettudományi Egyetem, a Virginiai Műszaki Egyetem és a floridai Barry Egyetem szakemberei az eLife című tudományos lapban közölték eredményeiket - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
Korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a kutyák általában az észak-déli tengely mentén helyezkedve vizelnek, ami azt sugallja, hogy képesek lehetnek a Föld mágneses mezejének érzékelésére.
A kutatók ezúttal két alapvetően egyforma kísérlettel vizsgálták, hogy a kutyák valóban képesek-e érzékelni a mágneses teret és hogy használják-e azt a tájékozódáshoz.
A kutyákat mindkét esetben nyomkövetővel szerelték fel, kivitték őket a szabadba, majd hagyták őket futkározni. Az állatok minden esetben visszatértek ahhoz a személyhez, aki elengedte őket. Az egyetlen különbség az volt a két kísérlet között, hogy az elsőbe mindössze négy, a másodikba 27 kutyát vontak be.
A szakemberek megállapították, hogy a kutyák két fajta módon tértek vissza a kiindulási pontjukhoz: nyomkövetéssel, amikor ugyanazon az útvonalon haladtak visszafelé, mint amerre elindultak és ilyenkor feltehetőleg a szaglásukra hagyatkoztak, valamint felderítéssel, amikor ismeretlen útvonalon haladva találtak vissza kiindulási pontjukhoz.
A felderítéses visszatérések nagy százalékában a kutatók megfigyeltek egy különös viselkedést a kutyáknál. Mielőtt visszaindultak volna a kiindulási pontjukhoz, néhányszor fel-le szaladgáltak észak-dél irányban egy 20 méteres szakaszon. Ez a viselkedés a jelek szerint segítette a kutyákat abban, hogy betájolják magukat, ugyanis azok az ebek, amelyek így jártak el, jobban teljesítettek a visszatérésben.
A kutatók úgy vélik, hogy az észak-déli irányú futkározás azt bizonyítja, hogy a kutyák a földi mágneses mezőt használják a tájékozódáshoz az ismeretlen környezetben.
A kutatók később egyebek között a szélirányt, a szélsebességet és a kutya nemét is számításba vették a visszatérésekkor, de egyetlen tényező sem befolyásolta az állatok tájékozódását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 13. 07:31, kedd | Életmód
Korábban soha nem látott változásokat talált a James Webb Űrtávcső egy ikercsillag körüli bolygóképző korongban
Korábban soha nem látott változékonyságot mutat a Tatooine-szerű bolygórendszerek szülőhelye a James Webb Űrtávcső adatai alapján -
2026. Január 12. 07:40, hétfő | Életmód
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
2026. Január 10. 09:10, szombat | Életmód
Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni
2026. Január 08. 07:40, csütörtök | Életmód
Átírja az eurázsiai dinoszauruszok evolúciójáról alkotott eddigi elképzeléseket egy Iharkúton talált koponyalelet
Új dinoszauruszleletet fedeztek fel Iharkúton, amely alapjaiban változtatja meg az eurázsiai dinoszauruszok evolúciójáról alkotott eddigi elképzeléseket.
