Hírek
2017. December 09. 09:20, szombat |
Külföld
Forrás: mti
Svájci-francia vállalat volt vezetői támogatták az Iszlám Államot
Eljárás indult péntek este az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel való együttműködéssel gyanúsított Lafarge svájci-francia építőipari vállalat volt elnök-vezérigazgatója, Bruno Lafont ellen.
Ezzel hatra emelkedett az ügyben terrorizmus finanszírozásával és mások életének a veszélyeztetésével megvádoltak száma. Valamennyien rendőri felügyelet alá kerültek- közölte a párizsi ügyészség.
A volt igazgató mellett, aki 2007 és 2015 között vezette a cégcsoportot, Eric Olsen volt humánpolitikai igazgató és Christian Herrault volt operációs igazgatóhelyettes is gyanúsított. Mindhármukat szerdán vették őrizetbe, miután egy héttel ezelőtt a párizsi ügyészség már eljárást indított Bruno Pescheux ellen, aki 2008 és 2014 között vezette a Lafarge szíriai cementgyárát, Frédéric Jolibois ellen, aki 2014 nyarától volt az igazgató és Jean-Claude Veillard ellen, aki a Lafarge biztonsági igazgatója volt.
A Lafarge ellen, amely 2015-ben egyesült a svájci Holcimmel, Franciaországban márciusban eljárás indult terrorizmus finanszírozásának gyanújával, miután kiderült, a cégcsoport egyezséget kötött egyes fegyveres csoportokkal Szíriában, hogy fenntarthassa ottani tevékenységét. A cementgyártó helyi leányvállalata többek között az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel állapodott meg 2013-ban.
A gyanú szerint a Lafarge olajat is vásárolt a dzsihadistáktól, akik 2013 júniustól tartották ellenőrzésük alatt a stratégiai tartalékok egy jelentős részét, megsértve ezzel az Európai Unió 2011-ben életbe léptetett embargóját.
A Lafarge szíriai leányvállalata, a Lafarge Cement Syria 2012 július és 2014 szeptember között a belső könyvvizsgálói jelentés szerint mintegy 5,6 millió dollárt utalt szíriai fegyvereseknek. A francia hatóságok azt akarják megállapítani, hogy a felső vezetés mit tudott ezekről az utalásokról.
A vámügyőrség korábbi vizsgálata megállapította, hogy a Lafarge francia vezetősége jóváhagyta a dzsihadista csoportok finanszírozását, és azt hamis számlákkal fedezték, Bruno Lafont elnök-vezérigazgató azonban mindeddig tagadta, hogy tudott a kenőpénzekről. Tanúvallomások szerint a Lafarge a francia hatóságok engedélyével döntött úgy, hogy a dzsihadisták előretörését követően is folytatja tevékenységét Szíriában. Frédéric Jolibois gyárigazgató kihallgatásán azt állította, hogy folyamatos kapcsolatban állt a francia külügyminisztériummal és a titkosszolgálatokkal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 14. 07:10, szerda | Külföld
Olyan képet posztolt a Fehér Ház, amin Trump Grönlandot kémleli az ablakból
Provokatív fotómontázst osztott meg a Fehér Ház: a képen Donald Trump az Ovális Iroda egyik ablaka előtt áll, tekintetét egy utólag odaszerkesztett, hatalmas Grönland-térképre szegezve.
2026. Január 13. 07:43, kedd | Külföld
Fehér Ház: az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\"
Az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\" - közölte a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
