Hírek
2013. Október 05. 19:51, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Szobrot állítottak Horn Gyulának Marcaliban

Szobrot állítottak Horn Gyula néhai miniszterelnöknek, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) volt elnökének szombaton Marcaliban.
Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke a bronzból készült fejszobrot avató beszédében hangsúlyozta: Horn Gyula egy olyan növekvő fejlődési pályára tudta helyezni Magyarországot, amelynek eredményeit az utána jövő kormányok is élvezni tudták, és mindig szem előtt tartotta, hogy a többség, és ezen belül is leginkább a kisemberek, a hétköznapi emberek érdekeit kell képviselni.
Pártelnökként fontos örökség és fontos tanulság, hogy ezeket az értékeket csak egy nagy, szervezett és erős, de demokratikusan működő szocialista párt képes képviselni, és aztán sikerre vinni a következő választásokon - fogalmazott Mesterházy Attila, aki úgy vélekedett: azokra a fő pillérekre - demokrácia, európaiság, társadalmi kohézió, a kisember képviselete -, amelyek Horn Gyula cselekedeteit jellemezték, Magyarországon ma még nagyobb szükség van, mint az elmúlt 23 évben bármikor.
"Mi ezért állunk ki, erről szól a politikánk, és pont azért, mert ebben hiszünk, ezért fogunk küzdeni, harcolni a következő hónapokban, egészen a következő választásokig" - hangoztatta az ellenzéki politikus, hozzátéve: "egészen biztosak vagyunk benne, hogy ma Magyarországnak, és a jövő Magyarországának baloldali politikára van szüksége. Egy olyan politikára, amely jólétet, biztonságot, kiszámíthatóságot, több demokráciát, szabadságot és európaiságot hoz a magyar nemzet minden polgárának".
Kovács László országgyűlési képviselő, a Horn-kormány külügyminisztere, 1998 és 2004 között a párt elnöke, beszédében úgy fogalmazott: "politikusoknak nem nagyon szoktak szobrot állítani, ahhoz államférfinek kell lenni (...), Horn Gyula államférfi volt".
A néhai kormányfő életútját vázoló, politikai tevékenységét méltató politikus kiemelte: Horn Gyula soha nem feledte el, hogy honnan jött - egy szegény sokgyermekes angyalföldi családból -, és ez egy életre meghatározta azt az értékrendet, amelyet mindvégig követett. "Egyetlen célja volt, hogy jobb legyen az ország helyzete, jobb legyen az itt élő emberek élete, és főleg azoké legyen jobb, akik rászorulnak a támogatásra" - hangsúlyozta. Kovács László - példaként felhozva az 1989-es határnyitást, majd ezt követően a két Németország egyesítését és az európai integrációhoz való csatlakozás érdekében folytatott tárgyalásokat - rámutatott: Horn Gyula külügyminiszterként olyan lépéseket tett, amelyekkel "Magyarországot föltette a világ és Európa térképére".
Horn Gyula 1994 és 1998 között a harmadik Magyar Köztársaság kormányfője, 1990 és 1998 között az MSZP elnöke volt. Életének 81. évében hosszan tartó, súlyos betegséget követően idén június 19-én hunyt el. A szobor állítását Suchman Tamás, a volt miniszterelnök párttársa, a Horn-kormány privatizációs minisztere kezdeményezte a somogyi városban.
Az MSZP marcali irodájának falán elhelyezett márványlapra állított bronz fejszobor avatásán mintegy háromszázan vettek részt. Az eseményt rendbontás nem zavarta meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.