Hírek
2022. Január 01. 19:22, szombat |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
Több mint 180 embert kellett kórházba vinni túlzott alkoholfogyasztás miatt
Idén 181 embert kellett részegség, illetve alkoholmérgezés miatt kórházba vinni, közülük 27-en kiskorúak voltak - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.
Győrfi Pál közleménye szerint a mostani szilveszteren 3363 esetet láttak el a mentők, ebből a fővárosi feladatszám 809 volt. Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak - emelte ki.
A mentőket országszerte 18 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották. Emellett balesetek, verekedések, belgyógyászati rosszullétek és egyéb esetek miatt is kérték a mentők segítségét - írta Győrfi Pál.
Az M1 tudósítója a budapesti Honvédkórházból bejelentkezve azt mondta: a Magyar Honvédség Egészségügyi Központba több mint 50 embert vittek be az éjszaka folyamán, közülük nyolcan voltak, akik a túlzott alkoholfogyasztás miatt kerültek be. Újév reggelén egy fiatal férfit azért vittek be, mert ittassága miatt elesett és súlyos, életveszélyes fejsérülést szenvedett.
A tudósító azt is elmondta, hogy a legnagyobb detoxikálóba a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központba több mint 30 embert vittek be. Köztük valaki csak könnyebb mérgezést szenvedett, de volt, aki intenzív ellátásra is szorult - ismertette az M1 tudósítója.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 12. 22:58, vasárnap | Belföld
Történelmi részvétel mellett nyert a Tisza Párt, új korszak kezdődhet Magyarországon
Óriási fölénnyel, minden bizonnyal kétharmados többséget szerzett a Tisza Párt.
2026. Április 12. 22:57, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: gratuláltam a győztes pártnak
2026. Április 12. 22:56, vasárnap | Belföld
Választás 2026 - Dobrev Klára lemondott a DK elnöki tisztségéről
Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció (DK) teljes elnöksége lemondott vasárnap éjjel, miután a párt nem szerzett mandátumot az országgyűlési választáson.
2026. Április 12. 08:14, vasárnap | Belföld
Megkezdődött a választás, máris született egy rekord
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
