Városlista
2026. január 13, kedd - Veronika

Hírek

2020. Augusztus 12. 08:09, szerda | Belföld
Forrás: mti/fotó:MTI/Bruzák Noémi

Vasárnap kezdődik a Nemzeti Vágta idei versenysorozata

Vasárnap kezdődik a Nemzeti Vágta idei versenysorozata

Az első, gyenesdiási előfutammal vasárnap kezdődik meg a Nemzeti Vágta idei versenysorozata, a döntő a tervek szerint október 10-11-én lesz a budapesti Hősök terén.

A lovasok országszerte nyolc településen mérhetik össze tudásukat a Nemzeti Vágta előfutamain szeptember 26-ig. Idén két új helyszínen, Vácdukán és Orosházán is tartanak előválogatót, a Kishuszár Vágtát hét helyszínen rendezik meg - mondta el Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató a rendezvénysorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke kiemelte: úgy készülnek, hogy megvalósulhat a Nemzeti Vágta budapesti döntője, de hogy közönséggel vagy anélkül, azt majd a hatóságokkal és az operatív törzzsel való egyeztetések döntik el.

A 2020-as Nemzeti Vágta gróf Andrássy Gyula előtt tiszteleg.

A vasárnapi gyenesdiási megmérettetést követően augusztus 20-án Orosházán, 21-én Zircen, 29-én Érden, 30-án Hernádkak-Belegrádban, szeptember 12-én Sarkadon, 19-én Hevesen, 26-án pedig Vácdukán rendeznek előfutamot.

Minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a budapesti döntőben, az elővágta rendezői pedig további két települést juttathatnak be.

A négy határon túli - vajdasági, felvidéki, muravidéki és székelyföldi - elővágta rendezői három-három települést küldhetnek a Hősök terére.

A Kishuszár Vágták előfutamairól az első és második helyezettek jutnak a döntőbe, valamint további négyen szabadkártyával kerülhetnek be - mondta el a versenyigazgató, hozzátéve: a verseny győztese 5 millió forint jutalomban részesül.

Címkék: Nemzeti Vágta

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 13. 07:43, kedd | Belföld

Februárban dupla nyugdíj érkezik, és jön a 14. havi nyugdíj első részlete is

Február különösen erős hónap lesz a nyugdíjasok számára, hiszen dupla nyugdíj érkezik, megérkezik a rendes és a 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi nyugdíj első részlete is

2026. Január 13. 07:32, kedd | Belföld

2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

A tavalyi a hazai turizmus új rekordéve, amikor az előző évi rekordját is megdöntötte, a vendégek száma meghaladta a 20 milliót

2026. Január 13. 07:24, kedd | Belföld

Hideg idő - A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet

A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet:

2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld

Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át